A Gerald Durrell és Brunella Gasperini poszt után most ismét két családi sztorikból összeállított könyvet szeretnék ajánlani. Az előzőekhez hűen, ezeken is el lehet dőlni a röhögéstől.
D. Tóth Kriszta: Lolával az élet
A leginkább TV-s műsorvezetőként ismert írónő nagyon jó könyvet hozott össze. Persze ő is újságírással kezdte, de ettől még lehetne lapos a dolog.
A történetek középpontja Lola, a szerző kislánya, aki megérkezése pillanatától kezdve felforgatja családja életét, elbűvöl mindenkit és természetesen felváltva dőlnek ki mellőle az emberek . Viccesebbnél viccesebb sztorik Lola első két évéből, amikkel minden kisgyerekes szülő azonosulni tud.
Krisztának nagyon intelligens humora van és ezt meg is tudja osztani az olvasókkal. A könyv egy része a Nők Lapjában megjelent babázós cikksorozatából merít, de vannak teljesen egyedülálló történetek. Nem szigorú időrendben halad, inkább témakörönként. Semmi gügyögés és cukiskodás, hanem egy konkrétan felnőtteknek írt könyv.
A humor mellett pedig egy nagy adag bölcsesség is lapul benne, például, hogy bizonyos babázós dolgok mással is megtörténnek és hogyan lehet ezeket kezelni vagy túlélni.
Leendő, kezdő vagy gyakorló szülőknek, nagyszülőknek, babamegőrzős családtagoknak és a családi sztorik kedvelőinek mindenképpen ajánlom!
A Lola mesékből rajzfilm is készült, amit itt lehet megnézni.
Bálint Ágnes: Szeleburdi család
Bálint Ágnes a magyar mesekultúra egyik ikonikus alakja. Rengeteg ötletéből készült TV-s mesesorozat. Nélküle nem létezne: a Mazsola, a Futrinka utca, a TV Maci, Frakk, a Kukori és Kotkoda vagy éppen a Vízipók. Természetesen rengeteg gyerekkönyvet is írt, amik a mai napig újabb és újabb kiadást érnek meg.
A Szeleburdi család című könyve talán az egyik legismertebb, mert már generációk nevették végig ezeket a kalandos és tényleg vicces történeteket. Itt is a humorfaktort az események valósághűsége adja, semmi túlerőltetés, semmi túlzás. Teljesen életszerű helyzetek, amikből kijut mindenkinek az életben.
A történések naplószerűen, röviden vannak összeszedve, ezért nagyon gyorsan végez vele az ember, ami nagy kár, mert még 10x ennyit is simán el tudnánk viselni. :)
Mindenkinek szívből ajánlom újra és újra!
Ha kedvet kaptál néhány Bálint Ágnes meséhez, akkor kattintsd végig ezeket: Frakk, Mazsola, Futrinka utca, Kukori és Kotkoda, TV Maci és a Vízipók.
Köszönöm, hogy elolvastad! :)