Ezen a héten szintén két kortól független, különleges könyvet hoztam.
Caleb Krisp: Állítsátok meg Ivyt!
Az Ivy Pocket sorozat második kötete is szuper, sőt szerintem jobb, mint az első, hiszen itt már nem kell bemutatni a szereplőket, hanem csak sodor minket magával a cselekmény.
Még több titokra derül fény, még többet izgulhatunk, még sötétebb helyekre jutunk el ebben a könyvben. Ivy ugyanolyan nehezen kezelhető mint eddig is, de ezért szeretjük.
Szóval senkit nem ér csalódás az első kötet után és továbbra is várom a folytatást és már most reménykedem benne, hogy valaki megfilmesíti ezt a trillógiát. Én tuti megnézném.
Jostein Gaarder/Akin Düzakin: Kérdem én
Ez a könyv teljesen véletlenül került hozzám egy leárazás alkalmával. Szépnek tűnt a grafika, ezért választottam olyan töltelékkönyv gyanánt. Nos bőven többet kaptam, mint egy szépen illusztrált mesekönyvet.
Eredetileg fiataloknak szól ez a könyv, de én úgy érzem, hogy ezek a kérdések sokkal többször előkerülnek életünk során, mint hogy csak gyerekfejjel gondolkozzunk róluk.
Ez egy elgondolkodtató könyv, hiszen nincs benne írott történet csak kérdések és grafikák. Az egyik oldalon egy az élet nagy kérdéseiből, a másikon pedig egy történet képekben elmesélve. A válaszokat mindenkinek magának kell megtalálnia.
Szerintem megéri, mert pár perc komoly gondolkodás még nem ártott meg senkinek. :)
Köszi, hogy elolvastad! :)