Janikovszky Éva nevének említésére rögtön a gyerekkönyvei ugranak be. Ezeket nagy részünk ismeri, szereti, találkozott vele otthon, az oviban, a suliban. Ezek nem mesék, hanem gyerekszemszögből mutatják be a mindennapi életet. Nem véletlen, hogy annyira népszerűek, hogy több nyelvre is lefordították őket és külföldön is nagy rajongó tábora van.

Én most nem ezekről szeretnék írni.

kép forrása: mora.hu 

Sokszor feltették neki a kérdést, hogy miért nem ír felnőtteknek?

„ De hát én írtam!” – volt az írónő válasza.

Ezek a rövid cikkek különböző újságokban jelentek meg egyenként időről-időre. Egy idő után megelégelte a kérdés állandó felbukkanását és összeszedte a fiók mélyéről felnőtteknek írt cikkeit, ezeket szortírozta és megjelentette egy különálló kötetben. Ez volt a Felnőtteknek írtam című könyv. Akkora sikere volt, hogy később még több válogatás is megjelent rövid írásaiból.

kép forrása: blog.xfree.hu

Janikovszky mindig a valóságot mutatja be. A történetek szereplői valósak, a szituációk megtörténtek. A konkrét neveket gyakran kihagyta, de ez nem vett le a hitelességéből. Ő nem kitalált figurákról írt, hanem a minket nap mint nap körülvevő világról. Életigenlő hozzáállása sokaknak segíthet.

Lehet, hogy felmerül a kérdés, hogy miért akarna bárki arról olvasni, ami körülveszi? Mi ebben a poén? Az, hogy Janikovszky roppant szórakoztatóan ír ezekről a dolgokról. Sokat lehet tőle tanulni.

Rendkívül jó emberismerete volt és a tipikus emberi reagálásokat, hétköznapi helyzeteket tette olvasmányossá. Nyíltan bepillantást enged saját hétköznapjaiba, olvasóival való kapcsolatába, férje elvesztésébe, magánéletébe. Örömeit és félelmeit is megosztja az olvasókkal. Ezek olyan dolgok, amikkel mi is találkozunk és talán segít egy pozitívabb oldalról megközelíteni a hétköznapok kihívásait.

Mivel a kötetek rövid cikkekből állnak, amik mind-mind másról szólnak, ezért inkább idézeteken keresztül mutatnám be őket egy kicsit jobban.

A lemez két oldala

Előadja az anyuka, mielőtt a vállalati Télapó-ünnepélyre indul másodikos kislányával.

Nagyon kérlek, Emőke, a szakszervezeti Télapón ne idétlenkedj, mert az idén a Pós elvtárs lesz a Télapó, és ő a mi csúcseszbétitkárunk, és tőle függ a lakás meg a beutaló is. Nem, most nem lakást vagy beutalót ad neked a Pós elvtárs, mert azt olyankor adja, amikor csúcseszbétitkár, most csokit kapsz tőle meg nápolyit, mert ő most Télapó. Szerintem lesz a csomagban szaloncukor meg háztartási keksz is, amilyen smucig a Szentesiné, aki összeállítja a Télapó-csomagokat, tavaly is tett bele. Hogy mi az, hogy smucig? Hát az azt jelenti, hogy szeret takarékoskodni. Bizony az nagyon szép tulajdonság, ugye ti is vesztek az iskolában takarékbélyegeket? Szentesiné nem vesz, ő háztartási kekszet vesz helyette nekünk. Pós elvtárs is szeret takarékoskodni, persze hogy szeret, nem, azért nem kell neki adnod a háztartási kekszet, mert azt valószínűleg ő se szereti.

Decemberi nagylemez részlet

Ájlávjú

Tömeges jelenlétük ingerlően hat a fiatalokra, akik éppen csak kiugranak valamit vásárolni a munkahelyükről, vagy sietősen el akarják intézni bankügyleteiket, netán szervizbe kell vinniök a kocsit. Ne csodáljuk hát, ha borzolja az idegeiket a zebrán átbotorkáló öregasszony – akinek van ideje botorkálni -, a villamosokon a fel- és leszállást akadályozó, imbolyogva kapaszkodó nénike, a piacokon lassú menetben tömeglő öregasszony had, a postán sorban álló vénasszony gyülekezet. Csak feltartják a siető fiatalokat, hiszen a piacon is egy örökkévalóságig tart, amíg megtalálják a legkisebb répát és gyökeret – közben valamennyit végignyomogatják -, az élelmiszerboltokban miattuk nem halad a sor, mert keresgélik a pénztárcájukat, azokban az irdatlan nagy cekkerekben, s ha végre meglelik, akkor meg a pénztáros markába borítják az aprót, hogy számolja már össze aranyoskám!

Idegesítőek, no.

Milyen legyen az idős hölgy? részlet

Felnőtteknek írtam

Míg az ember boldog, nem elmélkedik a boldogság mibenlétéről. Nevet, a párjába karol, és megy. Vagy mérgelődik, dühöng, kibékül és megöleli. Szóval él. Amikor boldogtalan, akkor elméleteket gyárt. Például olyasmit, hogy más talán egész életében öt percig sem volt boldog, akkor mit akarok én, aki harminc évet szerelemben, boldogságban éltem? Jól hangzik, csak sajnos nem igaz. Mert a boldogságot nem lehet bespájzolni. A boldogságot (no, adjuk alább: az örömöt) újra meg kell keresni, és meg kell találni. A visszahozhatatlan boldogság emlékképei fájnak. Én rájuk csuktam a kamraajtót. Tíz évig nem nyitottam ki a fényképekkel, levelekkel, úti emlékekkel teli fiókokat.

Másfél flekk a boldogságról részlet

kép forrása: nlcafe.hu

Ráadás

Pedig nem szokott kiabálni a kicsivel, de most elöntötte a düh. Mivel a sminkkészlet az övé volt, amit a zsebpénzéből vett az iskolai farsangra, s titkos kincsként őrizte, hogy majd a nagy napon felavassa a barátnőjével együtt. Most meg ez a kis liba összemaszatolja az egészet, és a javát még magára is keni!

A várt nagy nevetésből így aztán sírás lett. A hangos csetepatéra anya is előkerült, Verus hozzámenekült zokogva, s Dóri is neki panaszolta sérelmét. Anya próbálta csitítani őket, leültek a szoba sarkába, Dóri is hozzábújt: - Mondd meg neki te, hogy csúnya! A kicsi boldogtalanul hüppögött. Szegény anya. Most hogyan tegyen igazságot? 

Még nem találta meg a szavakat, amikor Dóri váratlanul megfogta húga bágyadtan lecsüngő kezét, s mintha nem is ő kiabált volna vele eddig, kedvesen megszólalt: - Te, Verus, tudod, milyen jól mutat a körmödön ez az ezüst lakk?

S csodák csodájára a könnyektől és festéktől maszatos arcon máris felcsillant egy hálás kis mosoly. Hát ennyi. Egy szeretetből fakadó gesztus. Aztán együttes erővel lemosták a sminket.

A szeretet hétköznapjai részlet

Mosolyogni tessék!

Még cifrább történet. Ülök a trolin, mellettem egy korombeli asszony. Néz, néz, néz. Végül megszólal: Bocsánat asszonyom, nem ismer meg? Nézem én is, de sosem láttam. (Úristen, csak nem egy osztálytárs az elemiből?) Rámosolygok, ám kénytelen vagyok bevallani, hogy nem, nem ismerem meg. No, no, gondolkodjék csak, biztat útitársnőm. Hát hiába, nagyon rossz az arcmemóriám, mentegetődzöm. De ő nem adja fel. És ha azt mondom, hogy Biblia? Biblia? Még akkor se.

Makacsságom láttán kezd megharagudni, és végre kirukkol a farbával. Több mint tíz évig én szedtem magánál az egyházi adót! És részletre adtam a Bibliát! Összehúzom magam az ablak mellett. Szerencsére a következő megállóban le kell szállnom. Útitársnőm haragja enyhül, megesik a szíve rajtam: Látja, nekem, hála istennek, még jó a memóriám, még a címét is tudom. És mond egy nevet, címet; emelet, ajtószám.

Kászálódom a leszálláshoz, bocsánatkérően mondom neki: nem úgy hívnak, és sose laktam ott, és nem fizettem egyházi adót. Már megnyomtam a leszállást jelző gombot, mikor megragadja a karomat: Hát értse meg, asszonyom, hajol a fülemhez, most már más világ van! Nyugodtan bevallhatja, most már nem kell félni!

Nyílik az ajtó, sietve leugrom, visszaintegetek neki, remélem, úgy értelmezi, hogy meggyőzött, és most bevallottam. Ami azt illeti, valóban más világ van.

Milyen érzés híres embernek lenni? részlet

A leendő szülők is kapnak egy kis segítséget az írónőtől. Nekik szól, az Örülj, hogy fiú! és az Örülj, hogy lány! című babaváró könyv. Mindenki izgul, hogy milyen is lesz a baba, ha megszületik, milyen felnőtt lesz belőle? Vajon elég jó szülő lesz-e az ember? Tökéletes ajándék bármelyik kezdő vagy leendő szülőnek, mert még örömtelibbé teheti ezt a csodálatos időszakot. Mint szinte minden Janikovszky Éva könyvnél, Réber László találó rajzai teszik még szerethetőbbé, teljesebbé az élményt.

Felnőtteknek: A lemez két oldala, Mosolyogni tessék!, Ájlávjú, Felnőtteknek írtam, Ráadás, Örülj, hogy fiú!, Örülj, hogy lány!

A felnőttek mellett a fiatalokról sem feledkezett meg. Ifjúsági könyvei messze meghaladják a tipikus lányregények műfaját. Ezek nem életvezetési tanácsokat adnak, nem erkölcsileg akarják befolyásolni az olvasót. Nem a fiataloknak szól, hanem inkább fiatalokhoz. Megértéssel, türelemmel, kedvességgel.

Aranyeső

Burián Ágnes a gimnázium után próbál boldogulni a felnőtt életben. 40 évvel ezelőtt ugyanazokkal a nagy kérdésekkel kellett megküzdenie, mint egy mai fiatalnak. Ahogy Janikovszky is nevezi, ez egy történelmi regény. A 60-as évekre jellemző dolgok mind visszaköszönnek a lapokon. A történet magával ragadó, mert Ágnes karaktere is olyan, hogy lehetne akármelyikünk. Egy fiatal lány életének egy olyan töredéke, amiben sokszor magunkra ismerünk, amit mi is megéltünk vagy megélünk olvasás közben.

Gondolatok, érzelmek, frusztrációk, megfelelési kényszer, bonyolult romantikus érzések - csupa olyan dolog, ami jelen van a mai fiatalok életében is.

A peronon egy aktatáskás férfi állt, s kitartóan bámulta Ágnest. Egy kamasz az arcába fütyült, s mikor bosszúsan elkapta a fejét, elragadtatásában felkiáltott: - Hűha! Micsoda szemek!

Ágnes hátat fordított a fiúnak, s a villamos üvegablakában szembe találta magát saját igéző, fekete szempillás képmásával. Ennek szól hát az osztatlan siker. Még az a bajuszos bácsi is fel-felnéz az újságjából. Ketten is segítettek a leszállásnál, kezüket nyújtva, mintha ki tudja, milyen veszélyes vállalkozás volna lelépni a villamos lépcsőjéről.

Ágnes kihúzta magát, s karját könnyedén lóbálva, sietős léptekkel, indult a Sziréna utca irányába. Egyedül vágott át a gyéren világított úttesten; míg a villamos csörömpölve elindult, érezte, hogy többen is bámulnak utána.

A sarkon túl zsebre dugta a kezét, halkan fütyörészett, barátságtalan volt a Belváros után a néptelen, sötét, macskaköves utca. Egy keresztutcával korábban kanyarodott be a szokottnál: a Sziréna utca sarkán már neon világít egy kisvendéglő ajtaja felett. Ide látszik.

Alighogy befordul a Sziréna utcába, egyre gyorsuló lépteket hallott maga mögött. Az aktatáskás férfi volt. Észre sem vette, hogy a nyomába szegődött. Mindjárt beéri.

- Nem fél a huligánoktól, baba? Az aktatáskás hangja nyúlós, mint a járdán cuppogó sár. Már itt lépdelt, közvetlen mellette.

- Azoktól nem - vetette oda foghegyről Ágnes, s egy hirtelen támadt elhatározással benyitott a kisvendéglő ajtaján.

Janikovszky Éva: Aranyeső részlet

Kire ütött ez a gyerek?

Milyen gondolatok tekeregnek egy kamasz fejében a felnőttekről? Hogyan keresi a helyét a világban? Barátok, szerelmek, kupi a szobájában...mind ennek a korszaknak a fontos részei.

A szülők gyakran gondban vannak, hogy hogyan is értelmezzenek egy ilyen korú gyereket. A kamaszok szintén gondban vannak, hogy hogyan értelmezzék önmagukat és a felnőtt világot. Mindkét oldalnak hasznára válhat ez a rövid, szellemes iromány, ami görbe tükröt tart, ugyanakkor nagyon humorosan arra buzdít, hogy lássuk meg a másikban a jó szándékot.

Ha magnózom, Emil bácsi csak sóhajt, hogy pedig kiskoromban mennyire szerettem a zenét, anyukámnak meg az jut eszébe, hogy azért az sincs rendjén, hogy nekem nincsenek barátaim. Mert nem hiszik el, hogy vannak, csak azok is otthon ülnek, görbe háttal a rossz levegőben, és naphosszat bőgetik a magnót. Esetleg heverésznek világos nappal a rekamién. Mert arra persze nem gondol se anya, se apa, hogy ha nem volnának barátaim, akkor én se tudnám naphosszat bőgetni a magnót, mert nem volna, aki kölcsönadja az új szalagokat.

Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek? részlet

Szalmaláng

Palócz Vera egy érzelmektől túltengő fiatal gimnazista lány. Aktuális szívszerelme Kolozs János karmester, akinek levelet is ír. A levél viszont másnál köt ki, aki Kolozs János ugyan, de korántsem karmester. Így Vera még jobban beleszeret valakibe, akibe esze ágában sem volt beleszeretni.

A regény két részletben íródott, mert az olvasók tudni szerették volna, hogy hogyan alakul Vera és János kalandja, ezért az írónő kiegészítette a már megírt történetet egy epilógussal.

Megállt a kirakatok előtt, benézett a trafikok ajtaján, sorra járta a cukrászdákat, majd kezében egy frissen vásárol német képeslappal, leült a korzó szélén hívogató székek egyikébe. Innen szemmel tarthatta a vén platánokkal szegett széles sétányt.

Szórakozottan lapozgatta a képeslapot, minduntalan fel-felpillantott. Így nem lesz jó. Feltette a napszemüvegét, és a mögül kémlelte az utat. Hátradőlt a széken, és keresztbe vetetette a lábát. Élvezte az előtte elhaladó emberek kérdő-kutató pillantását. Ha most odafordulna ahhoz a kövér, szemüveges férfihoz, és kedvesen affektálva megszólítaná: „Bitte, sagen Sie mir, wo ist der Oss-kó-lá Strasse? …” Milyen boldoggá tenné ezt a kis köpcöst! Azt hinné, hogy útbaigazít egy külföldit. Csak az a baj, hogy fogalma sincs arról, hogy der Strasse vagy die Strasse…Lám, ez a két nő is hogy megbámulta, biztosan azt hiszik, hogy a szabadtérire érkezett. Már bánta, hogy nem orosz lapot vásárolt. Azt legalább jobban értené, és a járókelők azt hihetnék, hogy a szovjet balett egyik ifjú tagja sütteti magát a kora délelőtti nappal a szegedi korzón. Jekatyerina Alekszandrovna. Vagy Tatjana Mihajlovna.

Vera úgy érezte magát, mint egy elszabadult léggömb.

Janikovszky Éva: Szalmaláng részlet

Fiataloknak: Aranyeső, Szalmaláng, Kire ütött ez a gyerek?

Végül egy rövid, de nagyon jó videó az írónő életművéről:

Ha tetszett és olvasnál több hasonlót, like-old a facebook-on is a blogot!:) Köszi! :)