Ezen a héten kettő, a szívemhez nagyon közel álló „krimit” hoztam. Van bennük bűntény, kaland, rengeteg poénos párbeszéd és helyzet. A különlegességük, hogy olyan szerzők tollából származnak, akiket a gyerekkönyveikről ismer a nagyközönség.
A.A. Milne: Micsoda négy nap!
Őszinte leszek, én nem szeretem a Micimackót. Tudom, hogy klasszikus és jó kislányhoz méltóan átrágtam magam rajta, de se a könyv se a belőle készült rajzfilm nem fogott meg.
Milyen jó, hogy az író írt két könnyed krimit is. Az egyik a Vörös ház rejtélye (ez még beszerzés alatt van), a másik a Micsoda négy nap! A címből is kiderül, hogy négy kalandos nap eseményeit követhetjük végig, ami egy gyilkossággal kezdődik.
Főhősünk, a tizennyolc éves Jenny sajnos rossz időben van rossz helyen, ezért vidékre menekül a rendőrség elől. Bujkálása közben megismerkedik egy érdekes fiatalemberrel és segítségére van legkedvesebb barátnője is, aki az álcázás mestere. Jelentős szerep jut egy folyton gazdát cserélő gyémántokkal kirakott órának is.
A könyvet Karinthy Frigyes fordításában élvezhetjük, úgyhogy ez teszi fel a koronát erre a remekműre.
Erich Kästner: Az eltűnt miniatűr
Kästner könyvei hatalmas közönségkedvencek minden korosztálynál. Azt hiszem minden életkorban utat talál az ember szívéhez és rekeszizmához.
Az eltűnt miniatűr cím nem félrevezető, valóban egy apró festmény jár kézről kézre a történet folyamán. Főhőseink Külz hentesmester Berlinből, Traurig kisasszony, aki a már említett miniatűr tulajdonosának a titkárnője és egy nagyon jóképű, rejtélyes fiatalember, aki a Rudi Sturve nevet használja.
Őket üldözi kb. két tucat gazember, aki meg akarja szerezni a miniatűrt, amit a műgyűjtő a titkárnőjére bízott. Igen ám, csakhogy nagyon előrelátóan egy másolat is készült a műtárgyról. Hol az eredeti, hol a másolat kerül elő zsebekből, bőröndökből, kézitáskákból és egyéb helyekről míg végül teljes káosz alakul ki miniatűr ügyben. Persze közben kiderül, hogy néhány szereplő nem az, akinek mondja magát.
Izgalom és humor a köbön!
Azoknak ajánlom ezeket a könyveket, akik szeretik a könnyed kalandregényeket és rejtélyeket és nagyon sokat szeretnének nevetni olvasás közben!
Köszi, hogy elolvastad! :)