A legtöbb blog valamilyen személyes hobbiból indul ki, az én esetemben ez a könyvek és az olvasás szeretete volt. Sokáig csak „gyűjtöttem az alapanyagot” vagyis rengeteget olvastam, mert ez hozzátartozott a hétköznapjaimhoz és ez a tevékenység kapcsolt ki a legjobban a mindennapos mókuskerékben.
Aztán jött egy gondolat, hogy mi lenne ha ezeket az élményeket másokkal is megosztanám? Ebből született meg 2016-ban az Újraolvasó Blog.
Az elején minden simán ment, volt egy csomó témám, amit fel tudtam dolgozni és meglepetésemre elég nagy olvasottságot értem el pár hónap alatt. Aztán jött a dolog nyomasztó oldala…egész egyszerűen kifogytam a rendelkezésre álló anyagból és ahhoz, hogy újabb tartalmat tudjak feltölteni persze olvasnom kellett…de időre.
Mivel eredetileg sem egy-egy könyvről akartam írni személyes véleményt, hanem inkább egy író vagy téma köré építettem a posztokat ez elég nyögvenyelősen ment. Egy poszthoz 3-4 könyvet minimum el kellett olvasnom, hogy tartalmas és hiteles cikket írjak. Ebből jött az, hogy ha kéthetente fel akartam tölteni valamit, akkor ahhoz heti 2 könyvön kellett átrágnom magam, ami munka és tanulás mellett nagyon nehéz volt. Főleg úgy, hogy olyan könyvekről volt szó, amiket tényleg el akartam olvasni, nem csak átrobogni rajtuk, hogy elkészüljek időre a poszttal.
Az olvasás kötelesség lett és nem örömforrás. A hobbimból munka lett és átestem a ló túloldalára. Közben a megosztási felület is megváltozott, a blog.hu átkerült egy másik vezetés alá és hiába küldtem be ugyanúgy az elkészült posztjaimat, azok elvétve sem kerültek ki a főoldalra. A korábbi több ezres olvasottságom visszaesett a posztonkénti 5-6-ra. Ez elég éles váltás volt. Végül feladtam, mert az olvasás fontosabb volt az önérvényesítésnél és a követőszerzésnél.
Ezután megpróbálkoztam a heti blogolással, ami eredetileg is elég távol állt az elképzeléseimtől és nem szerettem csinálni, de legalább életben tartotta a blogot. Fél évig ezt is erőltettem, de olyan volt, mintha ugyanazokat a gondolatokat írnám le minden egyes elolvasott könyvről. Nyár elején ezt is felfüggesztettem.
Egyelőre nem tudom, hogyan tovább. A blog marad, de csak akkor töltök fel tartalmat, ha tényleg úgy érzem, hogy van miről írnom és ha van elég időm az alapos utánajárásnak, olvasásnak. Adventi posztok biztos, hogy lesznek és van néhány más téma is amit régóta tervezek blogosítani. :)
Köszönöm mindenkinek az eddigi támogatást, feliratkozást, like-olást, megosztást és a posztjaim elolvasását! :) Remélem továbbra is velem maradtok és örömmel olvassátok a jövőbeli feltöltéseket, mert azok biztos, hogy szívből jönnek majd, még ha nem is olyan gyakran, mint fénykoromban! :)